Együtt. Egészségben.

Health Value Services

Csak egészség legyen! szól a mondás.
Ugyanakkor az egészségre inkább úgy érdemes gondolnunk, hogy azt elsősorban saját magunknak kell megteremtenünk. Nap mint nap, ébren és alvás közben.

Ehhez szükségünk van ismeretekre, tapasztalatra, támogatásra, valamint termékekre, szolgáltatásokra. És a megvalósításhoz szükséges saját energiára.
Egyre többen és egyre többet foglalkozunk az egészségünkkel, és egyre több lehetőség is áll a rendelkezésünkre. A mindennapokban mégis nehéz megvalósítanunk az egészségteremtést, hiába szántuk el rá magunkat.

Ennek felismerése vezetett bennünket arra, hogy kidolgozzuk az egészségteremtés támogatásának új megoldását, amit egészségmenedzsmentnek neveztünk el, és ehhez kiképeztük az ebben közreműködő szakképzett, egészségügyi témákban jártas egészségmenedzsereinket.

Ők személyre szóló útmutatást és megerősítést nyújtanak ügyfeleink mindennapos egészségteremtő tevékenységeihez. Lehetőségeket kínálnak a megvalósítási módokra, és az együttműködés során az egészségteremtéshez szükséges energia egyik forrásai. Segítenek a saját tapasztalatokat összehangolni az interneten olvasottakkal, az orvosok és az egészségügyi szakdolgozók által javasoltakkal, valamint az ismerősök ötleteivel, majd mindezeket egymást támogató mindennapos teendőkké formálni. Közreműködésükkel minden ügyfelünk egy társsal közös egészségteremtésben vesz részt, aminek révén lehetősége van többet elérni az egészséggel kapcsolatos céljai, vágyai közül. Ezáltal közelebb kerül az élménygazdagabb, energikusabb, elégedettebb élet lehetősége.

Dr. Lantos Zoltán

vezérigazgató

Egészségmenedzserek

Szabolics Mónika

Szabolics Mónika

Általános iskolás koromban testnevelés tagozaton kiváló pedagógusok és edzők szeretették meg velem a sportolást, ennek hatására felsőfokú tanulmányaimat is ilyen irányba folytattam. A Semmelweis Egyetem Testnevelési- és Sporttudományi Karán végeztem testnevelő tanár, gyógytestnevelő, edző, egészségfejlesztő szakokon. A diploma megszerzése után egy életmódváltásra szakosodott egészségközpontban helyezkedtem el. Hogy hatékonyabban tudjam segíteni vendégeim életmódváltását , továbbképeztem magam, coachnak tanultam. Így mára egy személyben tudom edzeni ügyfeleim testét és lelkét.

Munkám során szemem előtt a jó közérzet, azaz a wellbeing érzés megteremtése lebeg. Célom, hogy ügyfeleimmel megtaláljuk azt az utat, amely az egészségüket hosszútávon szolgálja és amelyen jól is érzik magukat. A tartós és eredményes változásokhoz is itt kell lerakni a megfelelő alapokat.

Egészségmenedzserként feladatom, hogy támogassam Önt egészségterve elkészítésében. Tűzzünk ki megvalósítható egészségcélokat és készítsünk hozzá az Ön élethelyzetéhez és lehetőségeihez igazodó, reális és teljesíthető tervet. Felelősségvállalásra és cselekvésre fogom ösztönözni. Emellett bizalommal fordulhat hozzám az egészséges életmóddal kapcsolatos kérdéseivel is. Szerteágazó szakmai ismereteim lehetővé teszik, hogy iránymutatást adjak, javaslatokat tegyek, segítsek eligazodni a témában napvilágot látott információk tengerében. Minden eszközt felkínálok, ami a sikerhez szükséges, de az útján csak támogatója lehetek, végigjárni Önnek kell!


Kovács Anita

Kovács Anita

Több, mint 10 évet töltöttem a humán erőforrás területén; tanácsadóként kezdtem pályafutásomat, majd tapasztalatomat multinacionális cégeknél és magyar vállalatnál szereztem a gyógyszeriparon belül és a banki szférában. HR partnerként feladatom volt többek között a vállalati egészségfejlesztési stratégia kidolgozása, működtetése és a szervezetfejlesztés. Mindeközben az úszás és a futás az életem részévé vált, energiával tölt fel a víz és a természet harmóniája, nagyon sokat ad a mindennapjaimhoz.

Alapvető értékként tartom szem előtt az emberek motiválását, támogatását, hogy életünkben a munka és a család összhangja, a figyelem, az elismerés, a minőségi és sikeres élet ne csak egy idea, hanem egy reális jövőkép lehessen. Célom, hogy ügyfeleim segítségemmel merjenek szembenézni a kihívásokkal teli életmódváltással, ekképpen saját erőforrásaikat megtalálva tudatosabb életet élhessenek. 

Ebben a folyamatban tudom segíteni, amennyiben megérett Önben a gondolat, hogy változtatni szeretne. Jelenlegi helyzetét felmérve, megfogalmazzuk céljait, hogy hová akar eljutni. Azt is megnézzük mik lehetnek a lehetséges akadályok, végül pedig el kell határoznia, hogy el is indul és legyőzi ezeket.

Minden pillanatban ott van a döntés lehetősége, az Ön elhatározásán múlik, hogy az élete hátralevő részét, milyen minőségben éli meg.


Király Éva

Király Éva

2010-ben végeztem a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán, dietetikusként. Közvetlenül utána elsősorban prevenciós dietetikusként dolgoztam, sokrétű tapasztalatra tettem szert.

A szakmámat a gyermekeimnek köszönhetem, a felelősségteljes táplálásuk igénye ébresztette fel bennem az érdeklődést és az elhivatottságot. Vallom Szent Györgyi Albert mondatát, mely szerint az ember elsődleges kapcsolata a külvilággal, maga a táplálkozás. Az egészségi állapotunkra hosszútávon hatással van mindaz, amit elfogyasztunk, ezért a táplálkozásunkkal rengeteget tehetünk érte vagy akár ellene. Nemcsak dietetikusként, de egyben felelősségteljes anyukaként is szeretném megosztani a tudásomat, tapasztalataimat, a saját nézőpontjaimat a gyermekek táplálkozását érintő témákban, az inzulinrezisztencia témakörében, illetve az egészségtudatos táplálkozás területén.

my mood pro icon

Depressziós betegek gyógyszeres kezelését támogató munkafüzet és telefonos gondozási program

A mymoodpro kifejezetten a diagnosztizált depressziós betegek számára kifejlesztett program, mely a betegségből való gyógyuláshoz nyújt komplex és személyre szabott támogatást a programba bekapcsolódók számára.

A programban résztvevő ügyfelünk személyes törődést kap, mely során folyamatosan támogatjuk a gyógyulás felé vezető úton. Így az orvosi konzultációk közötti időben is hozzáértő segítséget, hiteles információkat, személyes megerősítést biztosítsunk. A program ideje alatt heti rendszerességű telefonos kapcsolattartás során szakképzett egészségmenedzserek és egy kilenc részből álló munkafüzet-sorozat támogatja a gyógyulást, és az ügyfél saját aktív részvételének köszönhetően hozzájárul az esetlegesen visszatérő depresszióval szembeni védettség kialakításához. Bővebb információ a programról

Ma már tudjuk, hogy a depresszió olyan betegség, melyet a pszichiáter szakorvos, a szolgáltató és a beteg közös erőfeszítésével lehet a legeredményesebben kezelni, így együtt sokkal nagyobb eséllyel tudunk eljutni a gyógyulásig.

A depresszió kezelése és gondozása hosszú folyamat, mely a gyógyulást tekintve legalább 9 hónapig tarthat. Programunk célja, hogy megvalósíthatóvá tegye a teljes kezelési-gondozási folyamatot, ezáltal elkerülve a korán félbehagyott vagy megszakított kezelést, melynek gyakran visszaesés, újabb depressziós epizód lehet a következménye.

A program során együtt, csapatként dolgozunk. Ebben a csapatmunkában elsősorban a páciens vesz részt saját erőfeszítéseivel. Továbbá a pszichiáter kezelőorvos, aki a gyógyszeres kezelést javasolja. A mymoodpro munkafüzetei, melyek támogatást nyújtanak a gyógyulás felé vezető út erőfeszítéseihez, információkkal, példákkal, útmutatásokkal és feladatokkal. Az antidepresszívum gyógyszer, melyet a kezelőorvos ír fel. És nem utolsósorban a telefonos egészségmenedzser, aki rendszeresen, hetente konzultál telefonon, hogy a gyógyulás felé vezető út részleteit megbeszélje, a felmerülő kérdésekre válaszoljon.

letöltésAdatkezelési tájékoztató

my team pro

Vállalati erőforrásoptimalizációs program

Myteampro vállalati erőforrásoptimalizációs programunk célja a munkavállalói teljesítmény- és elköteleződés növelése. Az egyén legfontosabb saját „tőkéje”, amit termelésre tud hasznosítani, az EGÉSZsége.

Ennek minden mérhető, valamint megélt, észlelt jellemzőjével. Az első a hagyományos medikális megközelítés, a második az egyénközpontú egészségélmény alapú. Az egészség fontos sajátossága, hogy napról napra saját magunknak kell előállítani, amihez folyamatos energiára van szükség. Az emberi erőforrás új szemléletű vállalati optimalizációjára lehetőséget ad az egészségfejlesztés és egészségmenedzsment egyénközpontú megközelítése. Vállalati egészségprogramunk ezt nyújtja partnereinknek a szervezeti menedzsment keretei között.

Szolgáltatásunk három szintű.

  • 1. Nagyobb termelékenység egyéni szinten

    -Egyéni egészségerőfeszítések támogatása egészségmenedzsmenttel.
    -Az egyén meglévő szándékának tevékenységgé alakítása egyéni akciótervet tartalmazó egészségtervvel.
    -Új ismeretek és ötletek megtanulása, megtapasztalása, megosztása személyes támogatással.
    -Személyes egészségmenedzser végzi a szolgáltatást.
    - Munkavállalók részvétele az egyéni egészségtanácsadás egyéni és csoportos alkalmain.

  • 2. Erősebb, hatékonyabb közösség

    -Javaslat vállalati közösségi egészségtervre.
    -Egészségkárosító és egészségfejlesztő tényezők népegészségügyi szempontú auditja.
    -A vállalati és az egyéni igények, szándékok felmérése, összesítése és közösségi igénnyé formálása.
    -A termelékenység és elkötelezettség növelésére akcióterv készítése.
    -Pénzügyi tervezés és ügyintézés.
    -Vállalati egészségtanácsadó végzi a szolgáltatást.
    -Vezetőkkel egyeztetések a vállalati célokról és eszközökről.

  • 3. Mutatókkal menedzselt cél- és egyénorientált megvalósítás

    -Szolgáltatásszervezés.
    -A vállalat munkatársaira épülő közösségi egészségszervezés a szükséges egészségszolgáltatók bevonásával valamennyi rendelkezésre álló forrás felhasználásával.
    -Átlátható, eredményorientált tervezés – mutatókkal jellemzett megvalósítás – hatáselemzés, programfejlesztés.
    -A szolgáltatás központi szereplője a közösségi egészségszervező, aki a szolgáltatókat vonja be és felügyeli, készíti a menedzsment számára a szükséges időszaki jelentéseket.
    - Munkavállalók részvétele oktatásokon, szűrőprogramokon, egészségprogramokon.

A myteampro program hozzájárul a vállalatok pénzügyi és HR-programjainak megvalósulásához, támogatja a belső működést, a növekedést és a tanulást.

my heart pro

Szívinfarktus utáni rehabilitáció

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai és a kardiológiai rehabilitációs szakma becslései szerint az akut szívinfarktust elszenvedett betegek kevesebb mint 30 százaléka vesz részt korai rehabilitációban.

Magyarországon évente 26.000 beteg számára szükséges a kardiológiai eseményt követő rehabilitáció, amelynek legnagyobb része nem valósul meg. Vagy egyáltalán nem részesül ilyenben a páciens, vagy csupán a teljes szükséges rehabilitációs időszak első néhány hetében van rá lehetősége. A széles körben hozzáférhető és a szívinfarktuson átesettek számára a mindennapokban jól megvalósítható kardiológiai szolgáltatás ezen emberek munkaképességének visszanyerésében kulcsszerepet játszik.

A myheartpro szolgáltatás technológiai alapját a kifejlesztésre került otthoni mérőkészülék biztosítja egy széleskörű és személyre szabható kommunikációs, valamint adatgyűjtési és –kezelési infokommunikációs platformmal.

Az egészségtámogatást és egészségmenedzsmentet támogató technológia, folyamattervezés és -szabályozás egyszerre biztosítja a rehabilitáció eredményességét, a szolgáltatás minőségének kiszámíthatóságát és egyenletességét, valamint a költségek optimalizálását.

Az otthoni kardiológiai rehabilitáció legfontosabb célja, hogy a pácienst megtanítsa olyan életvezetési megoldásokra, amelyek egészségesebbek, mint a korábbi életvitele, és ezáltal biztosítsa, hogy nem vagy csupán sok év múlva alakul ki újabb súlyos szívbetegség nála. Összességében az ügyfél munkaképességének visszanyerése jelentősen gyorsul és a túlélési mutatók javulnak ahhoz képest, mintha nem részesülne ilyen rehabilitációban.

myhealthplan

Egészség 2017

Felkészülés az egészséges 2017-re



Az év végi ünnepek után sokan gondolnak arra, hogy majd a következő évben foglalkoznak egészségükkel. Jobbat, mást esznek, mozogni kezdenek, kevésbé stresszesen élik meg mindennapjaikat. Sokan tesznek újévi fogadalmat, azonban kutatások alapján az emberek 75-80%-a kitűzött cél elérése előtt feladja azokat. Mi kell ahhoz, hogy a fogadalomból jó célok váljanak és a jó célokat meg is valósítsuk? Hogyan lehet megtervezni az egészségünkkel kapcsolatos céljaink megvalósításának folyamatát? Hogyan segíthet ebben egy egészségmenedzser? És lehet-e maga a tervezés folyamata is élmény?

Kreatív workshopunkon alkotó tevékenység során scrapbook-jellegű egészségnaptárt készítünk. A foglalkozást szakképzett egészségmenedzser vezeti. A csoportmunka középpontjában a résztvevők egészséggel kapcsolatos 2017. évi tervei állnak.

A workshop során a résztvevők pontosítják 2017. évi, egészségükkel kapcsolatos céljaikat, segítséget kapnak abban, hogy azok eléréséhez hónapról-hónapra milyen lépéseket érdemes megtenniük. Mindezen célokat nemcsak megfogalmazzák, hanem kreatív vizuális technikák felhasználásával el is készítik 2017-es felakasztható egészségnaptárjukat, melyet a csoportmunka után magukkal is vihetnek, hogy az egész évben segítségükre legyen.
Az egészségnaptár elkészítéséhez minden szükséges eszközt biztosítunk.

Bővebb információért kérjük hívja a +3630 868 3412 telefonszámot, melyen kollegánk készséggel áll rendelkezésére, vagy írjon nekünk az info@healthvalueservices.com e-mail címre.

Megrendelem

Gyógytorna

Mozogj a szívedért! Csoportos gyógytorna



Kutatások bizonyítják, hogy szíve egészségéért és kardiológiai kockázatának csökkentéséért sokat tehet rendszeres testmozgással. A szív- és érrendszer egészsége szempontjából, valamint az általános jó közérzethez nélkülözhetetlen a fizikai aktivitás. Kockázatok esetén azonban nem mindegy, milyen mozgásformát választ és az sem, hogy a testmozgás során kap-e támogatást szakembertől.
Csoportos gyógytornánk a keringési rendszer egészségét célzó hatékony és biztonságos testedzés.

A szívet védő tornafoglalkozások gyógytornász vezetésével, biztonságos körülmények között valósulnak meg. A gyakorlatok az egyéni teherbíró képesség figyelembevételével fejlesztik a szív és keringési rendszer teherbíró és alkalmazkodó képességét, mindemelett edzik a teljes izomzatot.

Amennyiben Ön már átesett szív- és érrendszert érintő betegségen vagy olyan kockázattal (túlsúly, magas vérnyomás, magas vércukorszint, emelkedett koleszterin szint) rendelkezik, amit orvosi lelettel tud igazolni, az egyéni teherbíróképességének pontos felmérése érdekében az orvosi szakvéleményének, vizsgálati eredményeinek bemutatását kérjük.

A gyógytorna időtartama 50 perc
A csoport maximális létszáma 6 fő

Bővebb információért kérjük hívja a +3630 868 3412 telefonszámot, melyen kollegánk készséggel áll rendelkezésére, vagy írjon nekünk az info@healthvalueservices.com e-amil címre.

Megrendelem

Egyéni egészségtanácsadás

Hogyan tegyek jobban az egészségemért?



Csak egészség legyen! szól a mondás. Az egészségre ma már úgy érdemes gondolnunk, hogy azt elsősorban saját magunknak kell megteremtenünk. Nap mint nap, ébren és alvás közben. Egyre többen és egyre többet foglalkozunk az egészségünkkel, és egyre több lehetőség is áll a rendelkezésünkre. A mindennapokban mégis nehéz megvalósítanunk az egészségteremtést. Hiába szántuk el rá magunkat. Nem tudjuk, merre induljunk? Túl sokat vállalunk? Olyan változtatásokat tervezünk, amikhez nincs elég időnk, erőnk vagy éppen élethelyzetünk nem engedi, hogy megvalósítsuk azokat? Elveszünk a különböző módszerek kavalkádjában, nem tudunk egy adott változtatásra koncentrálni, mert mindenki mást ajánl. Így rövid időn belül teljesen elbizonytalanodunk, vajon jó irányba haladunk, van ennek így értelme?

Programunk abban segít, hogy személyre szabott saját egészségcélja és egészségterve legyen. Kialakításában szakképzett egészségmenedzser által vezetett egyéni egészségtanácsadás támogatja.
Egy coaching-szemléletű egészségtervezésben vehet részt, mely során személyes egészségtanácsadójával meghatározzák azt is, hogy hogyan, mely tevékenységek segítségével fogja elérni egészségcéljait az elkövetkező hónapok során.
Szolgáltatóközpontunkban lehetőség van egészségterve nyomonkövetésére és erőfeszítései további támogatására is.

Bővebb információért kérjük hívja a +3630 868 3412 telefonszámot, melyen kollégánk készséggel áll rendelkezésére, vagy írjon nekünk az info@healthvalueservices.com e-amil címre.

Megrendelem

Dietetikai workshop

Fókuszban a táplálékérzékenység!



Napjainkban egyre nagyobb azoknak a száma, akiknél valamilyen ételintoleranciát, esetleg táplálékallergiát fedeznek fel. Az ételallergiát heves, azonnali tünetei miatt könnyen be lehet azonosítani, az ételintolerancia alattomosabb betegség: a tünetek erőssége az elfogyasztott ételtípus mennyiségétől is függ, a panaszok pedig csak órákkal vagy egy-két nappal később alakulnak ki, ezért a mindennapokban nehéz ok-okozati összefüggést találni.

Míg az ételallergia ritkábban fordul elő, az ételintolerancia valamilyen mértékben minden harmadik embert érinti. Amikor egy gyors, laboratóriumi vizsgálatot követően az érintettek kezükhöz kapják leleteiket, amelyen rajta áll, mely táplálékokat nem tolerál szervezetük, akkor jön a sokk, hiszen elképzelhető, hogy étkezési szokásaikat fenekestül fel kell fordítaniuk. Ehhez azonban nehéz szakszerű támogatást kapni. Az internetes keresgélés során egymásnak ellentmondó tanácsokkal, javaslatokkal találkozhatnak a böngészők.

Hogyan lehet teljes értékű táplálkozása allergének nélkül? Glutén nélkül, tej nélkül? Mi kerüljön az asztalra, hogyan készíthet könnyen, gyorsan finomat? 5 alkalmas workshop sorozatunk ebben kíván segítséget nyújtani. A tematikus alkalmak során körbejárjuk az adott allergén alapanyagot (pl. glutén, tejfehérje, laktóz stb.) annak élelmiszerbiológiai hátterét, élettani hatását, a különböző diagnosztikus lehetőségeket.

A 4 órás találkozók első harmadában dietetikusunk elméleti információkat ad, a második harmadában a gyakorlatban megvalósítható lehetőségekkel, alternatívákkal ismerkedünk meg, majd kötetlenebb hangvételű kérdezz-felekkel, illetve kóstolóval egybekötött beszélgetéssel zárunk. A találkozók során hasznos elméleti információkkal, tudással, illetve a mindennapokat támogatva, praktikus receptekkel, megoldásokkal segítünk minden résztvevőt. Cél, hogy a táplálkozása továbbra is teljes értékű és olyan élmény legyen számára, mely az egészségét szolgálja.

A workshop időtartama alkalmanként 4 óra.

A programon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges. Időpontfoglaláshoz, illetve bővebb információért kérjük, hívja a +3630 868 3412 telefonszámot, kollégánk munkanapokon 8:30-17 óra között fogadja hívását.

Megrendelem

Partnerek

Prémium Egészségpénztár
Alfa Egészségközpont
Webbeteg
Szinapszis
Panorama Offices

Kapcsolat

Budapesti Központ:
Bécsi Corner Irodaház
1023 Budapest, Lajos utca 28-32.

Székesfehérvári Iroda:
Panoráma Office Irodaház
8000 Székesfehárvár, Rákóczi utca 1.

Telefonszám: +3630 868 34 12
Email: info@healthvalueservices.com